Elsuhanó fák között..

2017 július 24, hétfő

Van az a pillanat amikor rohannod kell a vonathoz, és eszedbejut, hogy megint eltelt az a néhány nap, amit a családoddal tölthettél. Amikor idegesen elköszönsz, magadhoz szorítod azt aki kivitt az állomásra, és beszállsz abba a járműbe, amely elszakít tőle. Megvárod míg elindultok, és már nem látod őt integetni, és ekkor összetörsz. Könnyek morzsolódnak el a szemedben, és olvadnak egybe a ruhád anyagával, ha ráesnek. Végig gondolsz mindent, és rájössz, hogy valakitől elfelejtettél elköszönni, emiatt gyorsan előveszed a telefont, hogy felhívd, és bocsánatot kérj, pedig igazából nem a te hibád az egész, hanem a vonaté, mert az nem vár meg.

Kinézel az ablakon, és a könnyek tengerén át nézed az elsuhanó otthonodat, és azt érzed, valami megint itt maradt belőled. Egy részed ide tartozik, és akármilyen jól is érzed magad az új életedben, mégis azt tartod, hogy ez a te otthonod. Ez a kicsi város, amely annyi boldogságot, és szeretetet, mégis sok bánatot is okozott neked, azzal, hogy itt éltél. Soha nem találsz olyan helyet, ahol csak jó fog történni veled, hisz az élet nem ilyen. Erősen kapaszkodsz, és tartod magad ahhoz, hogy mindkettő az életed része, de legbelül tudod, hogy csak a szülővárosodban érezheted igazán otthon magad. Sírni szeretnél, és átkozni azt, ami elválasztott a szeretteidtől, pedig tudod, hogy beszélhetsz velük, nap mint nap, de fáj, hogy nem láthatod, és nem ölelheted magadhoz őket.

Ahogy elkezded magad mögött hagyni a szeretteidet, akkor érzed legjobban mennyire hiányoznak, és mennyire szereted őket, annak ellenére is, hogy vannak nézeteltérések, de hol nincsenek? Egyszerre fáj, és mégis kicsit jó is kiszakadni a családból, hiszen nagyon szeretjük őket, és emiatt fáj, de tudjuk, hogy ez lesz a vége, hogy a kisgyermek felnő, és senki nem mondja meg, de ez a legnehezebb az életben. Felfogni, hogy mennyire szereted a másikat, aki nincs melletted. Ha erős a kapocs amely összetart benneteket, legyenek barátok, rokonok, vagy épp a szerelmed aki nincs veled, hiába a távolság és a keserűség, mégis megmarad a kapcsolat, sőt még erősebbé is válik.

Erősnek akarsz mutatkozni, hogy senki ne lássa azt, hogy összetört az elválás, így előveszel  egy könyvet, vagy éppen boldog zenéket, kezdessz üvöltetni a füledbe, hogy elvonja a figyelmed arról, hogy megint egyedül vagy, és senki nem segíthet abban, hogy ne legyen így. Ugyan a barátok enyhítik azt az űrt, ami a szívedet nyomja, de soha nem töltik ki teljesen. Minden nap felkelsz, felöltözöl, és magadra öltesz egy álcát, amely kifelé azt mutatja, mennyire jól vagy, és milyen boldog életed van, majd este, mikor hazaérsz, és egyedül ülsz a kanapén, és körbevesz a csend, és a nyomasztó magány, hírtelen lehullik ez a maszk, és sírni kezdesz. Aztán mecsörren a telefon, és tudod, hogy az egyik szeretted az aki keres, emiatt újra magadra öltöd ezt az álcát, hogy a hangod boldog legyen, de legbelül egyre kisebb darabokra törsz.

Vajon meddig mehet ez így tovább? Vajon meddig töhetsz össze anélkül, hogy ezt mások észrevegyék?

Szirénként egy viharos tengeren

2017 július 5, szerda

Mindannyian ismerjük a szirénekről szóló mondákat, legendákat. Csodás hangú, de gyilkos természetű tengeri nimfák. A hangjuknak képtelenség ellenállni.

 

A tenger jobban háborog ma, mint eddig bármikor. Féltem a matrózaimat, de legjobban a kabinomban alvó csodálatos lány életét féltem. Az utolsó portyánkon találtam, és épp olyan volt, mint mi. Sötét göndör haja, szinte fekete szeme nem is evilági kincsként csillogott, mikor meglátott. Velünk akart jönni, én pedig nem tudtam neki nemet mondani. Túlontúl vágytam rá. Így került ez a csodás tolvaj a Joly Rodger fedélzetére. Mindenki az ő kegyeit kereste. Olyan lett itt mintha a kapitányi rangot átadtam volna neki. És Istenemre mondom, bár lehet nekem olyanom nincs, hiszen egy kalóznak nincs Istene, de mindent megadnék ennek a csodás lánynak, amire csak szüksége van.

- Jó reggelt!- hallom meg a hangját még a dühöngő viharon át is. Hátra nézek, és ő mosolyogva áll a fedélzeten, egy kötélbe kapaszkodva, nehogy leessen.

- Menj vissza a kabinba! Ne érdekeljen, mi van itt fent! Amíg le nem megyek hozzád, vagy valaki más, akit én küldtem addig maradj ott!

Persze, hogy nem hallgat rám. Dacos arccal néz rám, és odalép az egyik meglazult kötélhez. Meghúzza, és újra köti a csomót. Mosolyog, mikor egy nagyobb széllökés ingatja meg a hajót, és ő a vízbe zuhan. Utána akarok ugrani, de lefognak.

- Senki nem akar kapitány nélkül tovább hajózni! Maradjon itt, majd John utánamegy a lánynak.- John beugrik. Flinn az elsőtisztem odaáll a hajó oldalába, erősen kapaszkodik az immár megerősített kötélbe, és nyugtalan pillantásokat vet, hol rám, hol pedig a víz felé. John tapasztalt úszó. Tudja, hogy találja meg nekem a lányt, de vajon életben lesz még addigra? A másodpercek óráknak tűnnek, míg egyszer csak Flinn mosolyogva be nem dobja a kötelet a vízbe, és megkéri a többieket, hogy segítsenek neki. Kihúzzák a két embert, és a sötét szempár kutatón felém villan. Szinte ugrok a lány felé, felveszem, és leviszem a kabinba, dacolva a hajót dobáló tengerrel. Lefektetem az ágyra, és mélyen a szemébe nézek.

- Mondtam, hogy maradj a kabinban. Miért nem hallgatsz rám?- lesújtó pillantásomért cserébe csak mosolyog, és a kezét a kezemre teszi.

- Ne aggódj! Már jól vagyok.- A másik kezében szorongat valamit. Odanyúlok, és egy halas medál van benne. Egy delfin, és egy cápa összekulcsolódva.

- Ez a tied?- A szívébe bánat költözik. A szeméből egy könnycsepp indul útjára, végig azon a szép arcán.

- Még a szerelmemtől kaptam. Tudta, hogy imádom a tengert. Ott a vízben... Őt láttam.- Sírni kezd. Teljes testében remeg.- De, a tenger volt az ami elvette őt tőlem! A tenger és azok az átkozott szirének!- Könnyeit lassan felváltja az erőteljes düh. Kezébe szorítja a medált, olyan erősen, hogy kiserken a vére.

- Maya! Hagyd ezt abba! Szirének nem léteznek! Az a férfi, akit szerettél... viszont szeretett téged?- a szívem sajog. Nem akarom tudni mi is az igazság. Félek, hogy elveszítem ezt a gyönyörű nőt. Őt, akit nem szeretek igazán, mégis vágyom rá. Vágyok az érintésére, és minden csókját a magaménak akarom tudni. Csak ő kell nekem, senki más. Olyan erősen tud szeretni, ahogy még a saját anyám sem szeretett.

-Igen. Azt mondta visszajön értem. Veszünk egy hajót, és együtt fogjuk körbe utazni a Földet. De nem! Csak egy ember tért vissza, a "Süket Matróz". Talán ismered is. Joseph Turner a neve.

Hallottam már a "Süket Matrózról" aki énekel minden éjszaka, és mégsem hall semmit. A monda úgy tartja, hogy egy szirén énekelt neki, ám a férfi szíve másért dobogott, így nem akarta meghallani a csodás éneket. A szirén megátkozta, és azóta nem hall mást csak azt a keserű dalt, amelyet azon az este a szirén énekelt neki. Semmi nem tompítja azt a dalt, mely szinte az őrületbe kergette szegény ördögöt.

- Ő mesélte mi történt. A hajó borzalmas állapotban volt mikor befutott a kikötőbe. Én kiöltözve vártam rájuk.

- Erős vagy Maya!- a vállára tettem a kezem.- Erős és csodálatos.- odahajoltam, hogy megcsókolom, de felpofozott, és ellökött magától.

- Én a halott szerelmemet siratom. Nem tudok megint szerelmes lenni, és nem is akarok. A barátom vagy? Vagy az ellenségem?

- A barátod!- Vágtam rá, mire bólintott egyet, és kezével a kabin ajtajára mutatott. Kimentem, és meghallottam valamit, amit eddig még soha. Rossz vizekre sodort a vihar. Ez a szirének szigete. Kimentem a fedélzetre, és láttam, ahogy John és Flinn beugranak a vízbe. De nem tudtam segíteni nekik. Csak a dallamra tudtam koncentrálni, és arra az angyali hangara, amit most hallottam először. És egyben utoljára is. Maya kilépett mellém, a fülei le voltak kötözve, és egy másodperc alatt rángatott vissza a kabinba. Megmentette az életem. Az én fülemet is bekötöttük, és kimentünk, hogy azokat, akiket lehet, még megmentsünk. Mit ne mondjak csak mi ketten éltük túl a szirének támadását.

Francia csodák

2017 július 4, kedd

Ma ellátogatunk a "legelzászibb" városba, Franciaország egyik legcsodálatosabb kisvárosába, Colmárba. A francia "kis velence" egy csodálatos város.

 

Minden akkor és ott kezdődött, a Lauch folyó partján, amikor végre körültekintettem ebben a csodás városban. Azt hiszem minden országban lesz egy olyan város, amely hozzánő a szívemhez.

Théo ma reggel is korán nyitotta ki a kis virágüzletet, mint az elmúlt egy hónapban minden reggel. A nagyapja halála után az üzlet az ő kezébe szállt, s ő épp olyan nyugodtan és becsületesen dolgozott, mint azelőtt. Imádtam ott lenni, és nézni, ahogy szebbnél szebb csokrokat készít. Ma is bementem hozzá késő délután. És persze minden nap arról beszélt nekem, mennyire nem ismerem ezt az országot.

- El kell menned Párizsba. Az a legfranciább hely.- Nevetett, miközben a durcás arcomat nézte.

- Csak a csokrokat kösd. Én pont elég franciának érzem ezt a várost is. Olyan csodás, hely, és itt vagy te is.- Odaléptem hozzá, és az ölébe ültem. Átölelt és egy gyors csókot lehelt az ajkamra.- Itt mindenből nyugalom árad. A fákból, a kis házakból. Ennél szebb helyen nem is lehetnék.- Durcás arcomat felváltotta az elrévedező tekintet, és a boldog mosoly. Komolyan gondoltam.

Théo bekapcsolta a rádiót, melyben tradicionális francia zene ment. Imádtam. A harmonika minden hangja tökéletes harmóniát alkotott a többi hangszerrel.

Kiugrottam az öléből és táncra perdültem a kis bolt kellős közepén. Persze incselkedtem Théo-val. A szoknyámat egyszer- kétszer meglibbentette a lágy szellő. Élveztem, ahogy figyeli minden mozdulatom. Felkaptam egy szál vörös rózsát az asztalról, és olyan óvatosan fogtam meg, ahogyan csak a legnagyobb szerelmet tudjuk óvni minden sérüléstől. A zongora, mely átvette a harmonika helyét egy lassú dalra hívogatott. Théo látta, hogy így nehezen tudok érvényesülni, így felállt a székről, karjai körém fonódtak, és táncolni kezdtünk. A virág kiesett a kezemből, és mi mind a ketten egymást figyeltük. A lépteink halkak voltak. Mintha csak macskák járnának a háztetőn. A zene andalító, lassú ütemére mozogtunk, úgy mintha évek óta gyakorolnánk. A lassú tempó miatt persze összesimultunk. Kezeimet Théo nyaka köré fontam, és így táncoltunk. A folyóról visszaverődtek a nap utolsó sugarai, reményt adva egy finom mézédes csóknak. A város egyre csendesedett, az utca világítását felkapcsolták. Théo bezárta a boltot, és kezén fogott.

- Gyere velem.- mosolyát még ez a kevés fény is tökéletesen megmutatta.

A sétálóutcán néhány utcazenész játszott, a turisták pénzt dobáltak nekik. Az éttermek teraszán borozgató fiatal és idősebb párok beszélgettek. Minden olyan csodálatos volt. A kisvárosban este mindenki közvetlen lesz veled. Mindenki, aki ismert minket nagyot köszönt. Théo barátai kurjongattak, mikor elmentünk előttük. Kicsik voltunk mikor megismertük egymást Théoval. Első látásra szerelem volt. De sokáig csak barátok voltunk. Aztán egy bál alkalmával egyedül álltam a táncparkett mellett, és ő felkért. Azon az estén megtörtént az első csók. Azóta mindenki tudja, hogy  szeretjük egymást, és nem is válunk el soha többé.

http://m.cdn.blog.hu/me/megicaleurope/image/0_634.jpg

Balatoni szerelem akkor és most

2017 július 2, vasárnap

1967- Balaton-Zánka

- Imádom a nyarat Etus! Ilyenkor élni jó.

- Igazad van.- mosolygott a lófarokba kötött hajú fiatal lány barátnőjére, miközben odaértek a strand melletti kis presszóhoz.

- Két bambit kérünk!- A csapos már vette is elő a frissítő nedűt.

A két fiatal hölgy, leült egy kis asztalhoz, és a hideg buborékos italt szürcsölgették. Eközben a rádióban magyar slágereket játszottak. Egy-két szerelmespár már táncolt is, a férfiak pedig, felkérték az egyedülálló hölgyeket. Etus mindenkit elküldött, nem akart táncolni. Neki a nyár csak akkor lett volna tökéletes, ha Jani is vele jön a Balcsira, és végre szülői felügyelet nélkül is cseveghettek volna.

- Gyere már Etus. Olyan jó ez a tánc. Higgy nekem!- Julcsi szoknyája a magasba libbent, ahogy a macsó lezselézett hajú férfi megpörgette. A szép sárga kartonruha épp olyan sokat engedett láttatni, amennyire szükség volt.

- Micsoda úriember!- Mosolygott Julcsi, mikor a tánc végeztével a férfi kihúzta neki a széket.- Etus, mi bajod van? Nyár van.. Nincsenek itt a szülők, és bambit iszunk ennyi egyedülálló, jóképű férfi mellett.  Neked mégis olyan karót nyelt fejed van.

- Hát, tudod én csak Janira gondoltam. Arra, hogy ezen a nyáron mennyit kell dolgoznia a földeken. Én meg itt ülök, és veled pihenek. Ez nem fair.

Két férfi lépett ekkor az asztalhoz. Az egyik a Julcsit felkérő József, a másik pedig a mosolygó János volt.

- János!- Mosolyogva ugrott fel Etus a székről, és borult a férfi karjaiba. A férfi meglepődött a lány reakcióján, de hamar magához vonta, és átölelte Etus derekát. József leült Julcsi mellé, átkarolta a vállát, és együtt nézték, ahogy Etus és Jani elkezdenek táncolni. Etus szeme csak úgy ragyogott. Teljes volt az öröme végre.

2017-Balaton-Zánka

- Végre nyáriszünet. Mit csináljunk Stella?

- Hát én tuti bepasizok.-kuncogott a szőke lány, miközben barátnőjével lementek a strandra.

-Pasik! Máson nem is jár az eszed mi?

A strandon már korán reggel sok száz ember volt. Mindenki a kor szokásaihoz hűen, kezében okostelefonjával, vagy éppen tabletjével szórakozott.

- A strandon az emberek pihenni akarnak. Akkor minek ez a röhejes selfi, és panoráma fotózgatás? Meg a folyamatos internetezés? Nem tudnak már meglenni, a Facebook és az Instagram nélkül.- Panaszolta Fanni barátnőjének a szomorú tényeket. Két fiatal srác sétált el mellettük, és nagyot füttyentettek a lányok láttán.

- Hát, a mai világ sajnos a magamutogatásról szól életem.- Fanni és Stella a strandra érve a fűre tették a törölközőjüket. Levették magukról a sortot, meg a toppot, ami nyáron igen kényelmes viselet volt, majd kifeküdtek napozni.

A napozásnak hamar vége lett, mikor két fiatal, huszonéves srác lépett oda a lányokhoz.

- Sziasztok csajok. Mi újság? Két ilyen csinos csajszi, hogy kerül ide pasi nélkül?- a lányok felnéztek, és rájöttek, ez az a két srác, akik utánuk fütyültek ma.

- A pasijaink, épp innivalóért mentek.- mondta Stella, majd vissza tette fejét a törölközőre. Persze amilyen rámenősek a pasik manapság, meg sem lepődtek azon, hogy a két srác tőlük kb két méterre vertek tanyát, de szerencséjükre ezt a jelenetet észrevette két férfi. Ők is kb a húszas éveik közepén járhattak, az egyik magas, kreolbőrű, kékszemű, a másik is magas volt, sportos, és eszméletlenül szexi volt a mosolya. Odaléptek a két lányhoz.

-Drágám!- Szólalt meg a magas kreolbőrű srác, miközben elővette a naptejet, és Stella hátát kezdte kenegetni. A lány hírtelen megijedt, de aztán a férfi halkan odasúgta, hogy nem akar tolakodó lenni, csak segíteni akarnak, hogy a két bunkó pasi végre leszálljon róluk.- Amúgy Misi vagyok. Ő pedig itt Nátán.- mutatott a kigyúrt srácra, aki követve barátja példáját, Fannihoz lépett, és a táskájából kivett négy behűtött sört.

- Köszi az italt.- Mosolygott rá a két lány a srácokra. Nem voltak tolakodók, helyesek voltak, és még piát is hoztak nekik. Kész főnyeremény. A gyorsan kötődő összhangra felfigyelt a két srác is, és hamar rájöttek, hogy itt nem fognak labdába rúgni, így tovább álltak.

Hamarosan egyre többet beszélgetett a négy fiatal, és megbeszélték, este találkoznak a parton, és elmennek valamerre iszogatni egy kicsit. Fanni és Stella végül tényleg bepasizott.

http://static.regon.hu/odp/al/styles/blog_745x373/public/balatoniszerelemalon34_2.jpg?itok=DOi2WADehttp://www.balatontipp.hu/fotosz/Puxler_Istvan-Balaton-nyar-szerelem-Balatonfoldvar-2008-07.jpg

Álom, Itália, Szenvedély

2017 július 1, szombat

Gondolkodtál már azon, miért is álmodunk? Hogy őszintén megvalljam, soha nem foglalkoztattak a babonák, és emiatt az álmok sem. Voltak, és ennyi. Vannak, akik úgy tartják, hogy az álmok megmutatják, ami a szívünkben legbelül lakozik. Hát, nem tudom igaz-e. De talán igen. Tovább»

A fekete 8-as

2017 június 26, hétfő

A kocsma csendes volt. Kevesen járnak ide. A három box közül, csak egyben volt valaki. Magas, sovány, komor férfi ült a fekete bőrülésen, kezében fröccsöt szorongatott. Maga elé meredve gondolkozott. A csapos lány eszét vesztette, mikor meglátta. Minden kedden és pénteken csak azért dolgozott, mert tudta, a férfi menni fog. Mindig ugyanazt kérte, és mindig ugyanoda ült.

Egy időben flörtölt a lánnyal. Mondott neki szépeket, jókat. De egyszeriben mindez megszakadt. A lány pedig nem akarta, hogy ennyi legyen. Tudta, a férfi megszállottja a biliárdozásnak. Így, hát ezen a csendes péntek estén, miután kiszolgálta a férfit, odalépett a boxhoz, és megszólította:

- Uram, maga mindig áradozik a biliárdozásról. Én csak láttam, hogy milyen jól játszik. Én se vagyok ám rossz játékos. Játsszon egyet velem, s tegyünk tétet.

A férfi felemelte a tekintetét. A játék ötlete tetszett neki, de minek a tét? Nem számít neki már semmi. Ő mindig mindenben peches. De ki tudja? Talán ma neki lesz szerencséje. Tekintete végig pásztázta a kis kocsmát, majd megakadt a pultos lány mélyen dekoltált felsőjének kivágásánál. Itt elidőzött egy pár másodpercig. Eszébe ötlött, pár hete mennyire akarta látni a lány kebleit. Megrázta a fejét, hogy kirázza belőle ezeket a gondolatokat.

- Játszunk. De mi a tét?- Tekintete a lányéba fúródott, szája mosolyra húzódott.

- Nos, tudja arra gondoltam, ma amúgy is egyedül viszem a boltot, és maga az egyetlen vendég. Be is zárhatnék hamarabb. Szóval, ha én nyerek, akkor ad valamit, amit módjában áll adni nekem. S ha maga nyer...Hát, azt döntse el maga.

A férfi felállt az asztaltól, közelebb lépett a lányhoz, de tekintete nem engedte szabadulni a sötét barna szempárt.

- Ha én nyerek...-Lassan a lány derekára tette a kezét..- Akkor bezárja a kocsmát ma estére, és elmegyünk valahová, csak így kettecskén.

Nem egy rossz felállás. Ha én nyerek is velem jön, ha ő nyer is velem lesz. Ezt már szeretem. A lány csendesen bólintott, majd kifordult a férfi kezei közül, levett két dákót a tartóról, és a zöld bársony borítású asztal felé lépett. Az egyiket a férfi kezébe adta, közben kihívóan nézett rá, majd levette az összerendezett golyókról a háromszöget.

- Maga kezd!- A férfi mosolygott, és a kezét az asztalra helyezte. Meglökte a fehér golyót, mely hangos csattanással indította útjára az addig rendezetten álló golyókat. Még két lökés, és el is tévesztette. Most a lányon a sor. A férfi elé lépett, rátámaszkodott az asztalra, óvatosan hátranézett, látta, hogy a férfi nem az asztalt nézi, hanem az ő hátsóját, majd óvatosan hátrált egy lépést, ezzel épp a férfi nadrágjához ért. Halk nyögést hallott a háta mögül, emiatt, pedig széles mosoly jelent meg az arcán. Lökött egyet, de sajnos a fehér golyó célt tévesztett, így semmit nem ütött le az asztalról. A férfi segítőkészen odalépett a lány mögé, olyan közel amennyire csak lehetett. Testük összesimult.

- Nem is tud maga játszani. Na várjon, majd én megtanítom.- Letette a dákóját, és a lánnyal együtt hajolt az asztal felé. Minden adott volt. A játék, a nő. Már nem lehetett peches aznap. Egy-két mozdulatot megmutatott, majd elengedte a lányt, és szembesétált vele. A lány előrehajolt, pont annyira, hogy a férfi mindent tökéletes láthasson a póló szegélye alatt. Lökött, és talált. Már csak egy golyó volt fent a fehéren kívül. A fekete 8-as. A lány célzott, és meglökte a fehéret. Koppanás hallott, majd látta, ahogy a fekete golyó a bal sarokba gurult.

A férfi odalépett, elvette a dákót a lány kezéből. Szembe fordultak egymással, és már csak egymás forró tekintetét látták. A lány megmarkolta a férfi fekete pólójának anyagát, és lejjebb húzta, hogy javítson a szintkülönbségen. A férfi pedig megtette az első lépést, melyet meg kellett tenniük. Heves csókolózásba kezdtek, a férfi felemelte a lányt, és ráültette a biliárdasztalra. Szenvedélyüknek csak a képzelet szabhatott határt.

Friss esőillat

2017 június 26, hétfő

Meleg nyári estének ígérkezett a szombat este. Németh Gréta a konyhában sürgött-forgott, már alig várta az estét, hiszen sok barátot fogad. Már készülőben volt a frissítő hideg meggyleves, a sütőben pecsenye sült, melynek illata belengte az egész apró kis amerikai konyhát és a nappalit. Az asztal már meg volt terítve hat személyre. A fehér tányérok a virágos terítőn nagyon jól mutattak. Mennyivel jobban néz ki így az asztal, mint amikor egyedül csak az én tányérom van rajta. Tűnődött, miközben kinyitotta a nappali ablakát, hogy egy kis levegőhöz jusson. Érdekesnek találta, hogy mennyivel gyorsabban telik az idő mikor vár valakit, vagy valakiket. Az asztal nem volt nagy, az egész lakáshoz mérten pont elég volt, de mikor ennyi embert kellett befogadnia akkor már mondhatni aprónak tűnt.
Az első vendég majd húsz perccel hamarabb érkezett, mint ahogy Gréti azt várta volna. A férfi magas, vékony, komor ábrázatával már-már félelmetesnek tűnhetett volna, ha a lány nem ismerné. Amikor ajtót nyitott neki, a férfi a kezében egy vörösboros üveget szorongatva nézte a lányt. Fekete rövid haja az ég felé meredt, de a mosoly amelyet a lány felé küldött minden kétséget kizáróan azt jelezte, hogy örül a viszontlátásnak.
- Hát megérkeztem.-erőteljes, mély basszus hanga szinte csiklandozta a lány gerincét.
- Szia Laci. -mosolygott rá a lány.- Gyere beljebb, ne állj az ajtóban.
A férfi illedelmesen besétált, majd a bort letette a konyhapultra. Másik kezét előhúzta a háta mögül, és egy csokor virágot nyújtott át a meglepődött hölgynek.
- Ez a kegyedé! Megérdemli már most tudom.
-Köszönöm.- a lány elővett egy kis vázát, és beletette féltő gonddal a virágcsokrot. – Ülj le valahova. Most még választhatsz helyet.
A férfi helyet foglalt, és beszélgetni kezdtek. A levegő forró volt. A nap amely egész délután melegítette a házat amelyben a lány lakott, most nyugovóra tért, de a meleg amely már eddig is olyan iszonyatos volt, sajnos megmaradt. De vihar érkezett nyugat felől.
Mire mindenki megérkezett készen lett a teljes vacsora. Pár szót váltottak, majd a háziasszony asztalhoz ültette az éhes sereget. A vacsora, hosszúra nyúlt beszélgetésekkel tarkítva, jó hangulatban telt. Grétit mindenki megdicsérte, hiszen az ételnek nem csak az illata, hanem az íze is tökéletes volt. A háttérzene pont olyan halk volt, hogy ne zavarja a beszélgetést, de otthonos hangulatot keltsen a társaság tagjai között.
A társaság kijelentette, hogy meleg van és a nem túl nagy erkélyen folytatnák a beszélgetést, és a maradék bor megivását, ha van rá lehetőség, így kivonultak, kezükben a vacsora után megmaradt italokkal, és folytatták a beszélgetést. Éjfél felé járt már az idő. A társaság kezdett felbomlani. A bor elfogyott, a konyha megtelt mosatlannal, és mindenki fáradt volt, így szépen lassan elindultak haza. Csak Gréti maradt és Laci aki nem tágított attól, hogy segítsen a lánynak rendet tenni. A vihar egyre erősödő széllökésekkel kezdődött.
- Laci ha most nem indulsz el haza, akkor itt ér a vihar.
- Én nem bánom azt sem. De ha szeretnéd azonnal hazamegyek. -szemében vágy, és kétség jelent meg, ahogy a lány válaszát várta.
- Hát...-mit is tegyen? Szeretett együtt lenni a férfival, és mindig úgy érezte együtt jó csapatot alkotnak. A férfi egyszerre vonzotta, és taszította a nőt, mint egy mágnes a másikat. Egyszerre akarta is, hogy ott legyen vele, de azt is, hogy adjon neki teret. Most az volt a kérdés, hogy melyik pont győz a lányban. -Maradhatsz, ha éppen akarsz. Itt van a kanapé.- mutatott a nappali közepén lévő „L” alakú ülőalkalmatosságra. Cukkolta a férfit, pedig tudta mi lesz abból, ha ottmarad.
- Hát nekem mindegy, ha mellettem alszol azon a kanapén.- mosolygott a lányra.
Gréti letakarította az asztalt, Laci felsepert, közben minden alkalommal, amikor csak lehetősége volt rá, hogy hozzáérjen a lányhoz úgy ment el mellette, hogy ez be is következzen. Aztán mikor készen lettek, és a lány örömmel a szemében rámosolygott a férfira, akkor már nem tudott tovább várni. Odalépett Grétihez, olyan közel, hogy szinte levegő sem maradt közöttük. Tekintetét a lány sötétbarna szemébe mélyesztette, és átkarolta a derekát. Lassan és szenvedélyesen csókolta, közben pedig minél jobban magához húzta a lány csípőjét. A vihar elérte a várost. Jégeső hangja, dörgés és villámlás kísérte az erős széllökéseket. A vihar épp olyan heves volt, mint az a csók, de
kettejüknek már csak a másik volt észrevehető. Egy érintés elég volt ahhoz, hogy Gréti elveszítse minden gondolatát a férfin kívül. Mikor a csóknak vége lett, és újra egymás tekintetéből próbáltak töltekezni, Gréti meglátta azt a feltörő vágyat, amely a férfi sötét szemét még sötétebbé tette. Kettejüket összekötötte a lány pántos ruhája. A férfi óvatosan a hölgy vállára tette a kezét.
- Hámozzuk le ezt az aprócska ruhát. Rendben?- kaján mosollyal leemelte az egyik oldalon a ruha pántját, majd a másikat is. -Csak szép lassan. Semmit nem sietünk el.
- Rendben.- Gréti mindent megtett, hogy légzését szabályozni tudja, de a férfi csókjai amelyek a dekoltázs szegélyénél haladtak végig, nem hagyták ezt. Kemény háború elé néztek, melyben a férfinak győznie kellett.
Lassan minden illatos porcikát végig csókolt, miközben megszabadította a nőt is és saját magát is a felesleges ruhadaraboktól. Az egész olyan csodálatos volt. Szinte olyan mintha előre megtervezett film forgatókönyvje alapján történne minden. Mintha egy tökéletes zeneművet keltenének életre. A nő minden része, melyet a férfi megérintett, szinte fellángolt. Égett, és még több érintésért kívánkozott. A férfi lassan, és óvatosan ölelte magához a nőt, keménységét az alhasának nyomva tartotta.
A csókcsaták végeztével a nő megfogta a férfi kezét, és behúzta a szobába. Az ajtó halk nyikorgással csukódott be mögöttük, a nyitott ablakon pedig friss esőillat kezdett beömleni.

Hope for love!